Egy napsütéses reggelen Happy, a szivárványsörényű unikornis, különös illatot érzett a levegőben.
– Aloe…és valami friss erdei illat! – szimatolt Happy és elmosolyodott. – Vajon hová vezethet ez a finom illat?
Kíváncsian közelebb lépett a zöldesen csillogó portálhoz… aztán egy nagy ugrással bele is szökkent.
A túloldalon egy varázslatos erdő közepén landolt. Minden fa mosolygott, a levelek nevetgéltek és a fű is mintha csiklandozni akarta volna a patáit.
Ekkor egy pici manó pottyant le az egyik ágról. Mohás sapkát viselt és a nadrágja tele volt fűszálakkal.
– Hahó! Hát te ki vagy? – kérdezte Happy nevetve.
– Toby! És te?
– Én Happy vagyok, az unikornis kalandor! Ez az erdő pedig háát… nagyon furcsa.
– Ez az Angel Forest, ahol a nevetés mágikus. De baj van! Valaki ellopta az összes nevetést és egy üvegbe zárta!
– Egy üvegbe? – kérdezte Happy elkerekedő szemmel.
– Igen! Ha nem találjuk meg, az erdő elszomorodik… és minden elnémul!
Happy elszántan dobbantott egyet a patájával.
– Akkor induljunk! Hol kezdjük a keresést?
– Ott, ahol a fák beszélnek. De vigyázzunk! Egy mogorva mókus őrzi az utat.
Toby egy falevélből térképet hajtogatott, majd Happyvel együtt eltűntek a zöld lombok között.
Vajon sikerül-e nekik a beszélő fákhoz eljutni és elkerülni a mogorva mókust?
Happy és Toby átvágtak egy kacagó bokorrengetegen és megérkeztek egy furcsa tisztásra, itt a fák sokkal magasabbak voltak és minden egyes törzsnek szája volt!
– Üdvözöl a Csevegőerdő! – szólalt meg egy bükkfa mély hangon.
– Ki tudjátok találni, melyik fa tudja, merre van a Nevetésüveg? – kérdezte egy másik, csiklandozó hangon.
Az egyik fa rákacsintott:
– Jobbra menjetek, ott nevet a mókus!
A másik legyintett:
– Balra van az igazság. De… csak akkor, ha nem nevettek!
Happy már nevetett is.
– Akkor biztos nem arra megyünk!
Toby gondolkodott. Majd megszólalt:
– Menjünk egyenesen. Az az egyetlen fa, ami csendben van.
Happy bólintott, majd elindultak előre és hamarosan egy hatalmas gesztenyefánál találták magukat. Az ágon ült egy nagyon mogorva mókus, aki keresztbe tett karokkal bámult rájuk.
– Ti mit kerestek itt? – morrant. – A nevetés nem játék!
– Dehogynem! – mosolygott Toby. – Az egész erdőnek szüksége van rá!
A mókus előhúzott egy diót.
– Akkor találjátok ki, melyik lyukban bújt meg a kacagás!
Happy a füléhez emelte a patáját.
– Megvan! A középsőből hallatszik!
A mókus bólintott.
–Ügyesek vagytok! Továbbmehettek…de vigyázzatok, valaki el akarja rejteni a nevetést örökre!
Toby és Happy összenéztek. A küldetés még csak most kezdődik…
Ki lehet az a titokzatos alak, aki örökre el akarja rejteni a nevetést?
Toby és Happy egy mély barlanghoz értek. A bejáratot egy szomorú fa zárta el. Nem beszélt. Nem mozdult.
– Ez biztos az utolsó fa… – suttogta Toby. – Elfelejtett nevetni.
A fa törzsén egy zár volt. Mellette egy tábla:
„Csak az őszinte nevetés nyitja ki a szívet.”
Ekkor Happy valami meglepő dolgot tett: hanyatt dobta magát, 4 patája az ég felé és hatalmas grimaszt vágva elkezdett bohóckodni.
Toby először csak nézett…vajon mi ütött ebbe az unikornisba? Aztán elkezdett nevetni. Hangosan. Szívből.
És ekkor a fa is elkacagta magát. Ilyen fura állatot még ő sem látott.
Ekkor a zár kattant, a barlang kinyílt és ott volt az Üveg, tele fényes, csilingelő nevetéssel.
– Megtaláltuk! – kiáltotta Toby.
– És visszahoztuk az örömöt Angel Forestbe – mondta Happy.
Az üveget kinyitották és a nevetés szabadon szállt. Az erdő újra élt: a fák daloltak, a levelek táncoltak és még a mogorva mókus is viccet mesélt.
Toby mosolygott Happyre.
– Ez nélküled nem ment volna!
– Egyedül nekem sem – válaszolta Happy – csak veled, mert a nevetés benned volt végig.
🎉 Vége – de a varázslat folytatódik!
Happy már úton van a következő színes világ felé… ✨
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Happy nevű unikornis a Lila Varázsvölgyben, ahol mindig kékszőlő illat szállt a levegőben és a virágok lila buborékokat leheltek.
Happy csendes unikornis volt. Nem vágtatott a többiekkel versenyt, nem ő repült a legmagasabbra és nem ő nevetett a leghangosabban.
Néha úgy érezte… talán ő nem is igazán különleges.
De volt egy titka! Amikor egyedül maradt, álomporból kis buborékokat fújt, amik különös formákat vettek fel – virágot, szívet, csillagot. Ám soha senki nem látta őket… csak ő maga.
Egy napon a varázsvölgy elszürkült. A buborékvirágok elhervadtak, a kékszőlő illat elillant. A többi unikornis elsietett, hogy megmentsék a völgyet – Happy pedig csak állt a mező közepén, bizonytalanul.
„Én nem vagyok különleges. Én nem tudok semmit tenni…” – gondolta szomorúan.
De aztán… meglátott egy aprócska unikornist sírni a szőlőlugas alatt. Happy odalépett és halkan fújt egy szívecske alakú álombuborékot.
A buborék csillogott, illatozott és végül a kis unikornis orrán landolt, aki ettől hangosan felkacagott, és ezzel egy időben a völgy újra színekben pompázott és illatozni kezdett. 🍇✨
Ekkor Happy meglepődött….
…Egyetlen buborék…és a völgy újra ragyogott??
Akkor értette meg, hogy nem kell a leghangosabbnak lenni, vagy a leggyorsabbnak, mert az igazi varázslat az bennünk van.
Azóta Happy esténként új világokat látogat és minden gyereknek elhozza a varázslatos lila buborékokat – ami arra emlékeztet:
Te is különleges vagy, csak hinned kell magadban. 💜
Lehet, hogy holnap pont hozzád látogat el!
Egy este Happy, a szivárványsörényű unikornis épp a felhőkön ugrált, amikor hirtelen egy ezüst rakéta shant el mellette. A rakétából egy cuki kisfiú űrhajós intett.
– Szia! Orion vagyok! – kiáltotta. – A kísérletező űrkertész és egy különleges küldetésem van. Segítenél?
Happy gondolkodás nélkül már ugrott is a rakétába. Pár perc múlva megérkeztek a Sárgadinnye bolygóra, ahol a talaj puha, arany színű volt és a levegő tele volt édes illattal.
– Hmmm… ez a legfinomabb illat, amit valaha éreztem! – mondta Happy.
– Ez a sárgadinnyemagok illata – magyarázta Orion. – Ez a bolygó tele van varázserejű dinnyékkel, amik erőt adnak és boldoggá teszik azokat, akik esznek belőle. Csakhogy… a magok valamiért nem csíráznak ki.
Happy körbenézett, majd észrevett egy furcsa dolgot: a föld felett lebegő apró kék holdkövek lassan-lassan lehullanak a talajra és eltakarják a magokat.
– Talán ezek miatt nem tudnak nőni a dinnyék! – mondta Happy.
Orion bólintott. – De hogy tudnánk elmozdítani őket?
Happy gondolkodott, majd elmosolyodott. – A szivárványsörényem szélvihart tud kelteni!
Nagyot dobbantott és a szél felkapta a kék holdköveket, majd a bolygó egén körbe-körbe repítette őket, hogy napfényt engedjen a magokra.
Pár pillanat múlva a földből apró hajtások bújtak elő, majd pillanatok alatt óriási, aranyló sárgadinnyék nőttek.
– Sikerült! – örvendezett Orion. – Most újra lesz elég varázsdinnye, hogy mindenki jókedvű és erős legyen!
Happy nevetett. – Látod, néha csak egy kis fény és egy jó barát kell, hogy újra növekedni tudjunk.
Ahogy a rakéta felemelkedett, a Sárgadinnye bolygó ragyogott alattuk és a levegő még sokáig őrizte az édes, nyári illatot… 🍈✨
Pár nappal később Happy és Orion visszatértek a Sárgadinnye bolygóra, hogy ellenőrizzék, hogyan nőnek a varázsdinnyék. A szántóföldek tele voltak aranyló gyümölcsökkel, de a bolygó közepén, egy hatalmas kráterben furcsa köd gomolygott.
– Ez a Holdtó – magyarázta Orion. – Régen innen kapta a vizet minden dinnye, de most a tó elszürkült.
Happy közelebb lépett és észrevette, hogy a tó közepén egy szomorú, kék fényű holdnyuszi ült.
– Nem tudom visszatükrözni a fényt – szipogta a nyuszi. – A tó vize elszürkült és enélkül a dinnyék elveszítik az ízüket.
Happy megsimogatta a nyuszit. – Talán nem kívül, hanem belül kell keresned a fényt.
Orion elővette a rakétából az egyik aranyló dinnyemagot és a tó vizébe dobta. A mag pillanatok alatt kinyílt és a tó felszínén úszó virágokká változott.
A nyuszi szeme felragyogott és a tó újra kéken, ezüstösen kezdett csillogni.
– Most már minden dinnye újra édes lesz! – örvendezett Orion.
Happy mosolygott: – Látod, a varázslat mindig belülről indul. 🌙🐇✨
A Sárgadinnye bolygó lakói – apró dinnyemanók és holdnyuszik – meghívták Happyt és Oriont a Csillagfény Ünnepre. Ez az a nap, amikor a dinnyék fénye az égre emelkedik és új csillagokká változik.
Az ünnepen mindenki egy varázsdinnye-szeletet evett, amitől a szívük megtelt boldogsággal. Happy szivárványsörénye még szebben ragyogott, mint valaha.
– Olyan jó, hogy itt vagytok – mondta Orion. – Egyedül sosem tudtam volna megmenteni a bolygót.
Hirtelen az égen megjelent egy új csillagkép: egy szivárványsörényű unikornis és mellette egy kis űrhajós.
– Ezek ti vagytok! – kiáltották a manók. – A barátság örökre fennmarad az égen.
Happy felnevetett: – Akkor most már tudjátok, hogy mindenki különleges valamiben… csak hinnie kell magában. 🌌💙🍈
Egy napsütéses délután Happy éppen a réten ugrándozott, amikor hirtelen felragyogott előtte egy hatalmas, csillogó rózsaszín portál. Édes, erdei gyümölcs illat áradt belőle, mintha eper, málna és áfonya hívogatta volna.
– Hmm, ha ez süti lenne, már rég megettem volna! – nevetett Happy, majd egy nagy lendülettel beleugrott.
A portál másik oldalán minden rózsaszínben ragyogott: a fák cukorrózsaszín törzzsel magasodtak, szív alakú levelek hullottak alá, a távolban pedig egy gyönyörű palota csillogott. Ott állt előtte egy kislány, fején ferde koronával és legalább 2 számmal nagyobb cipővel. Ruhája gyönyörű volt, de itt-ott szakadt és minden lépésnél majdnem megbotlott benne.
– Szia, Rozina vagyok, a Hercegnő… vagyis hát, próbálkozom! – kuncogott zavartan.
Happy is elnevette magát.
– Szia Rozina! Én Happy vagyok. Miben segíthetek?
Rozina sóhajtott.
– Ma este nagy bál lesz a palotában. De előtte át kell mennem a félelmetes Varázstükör próbáján. Azt mondják, csak a tökéletes hercegnőt engedi át. És én… hát… nem vagyok tökéletes.
👉 Folyt. köv.: Vajon mi történik, ha Rozina megpróbál szembenézni a tükörrel?
Happy nem hagyta annyiban.
– Ugyan már, Rozina! Nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy különleges legyél. Gyerünk, nézzük meg azt a tükröt!
Elindultak a palota folyosóján, ami rózsaszín szőnyeggel volt borítva. Ám hamar rájöttek, hogy a tükörhöz vezető út egyáltalán nem könnyű.
Először egy rózsaszín lufikból álló kapu állta útjukat. Rozina óvatosan próbált átbújni rajta, de minden lufi, amihez hozzáért, hangos pukkanás kíséretében kipukkadt. 🎈💥 Happy csak kacagott:
– Na, legalább „zenét” is kaptunk az utunkhoz!
Ezután a trónteremben a palota csintalan macskái támadtak rájuk. Mind a tiarát akarta elcsenni Rozina fejéről! 🐱👑 A hercegnő kétségbeesetten futkosott, miközben Happy hősiesen kergette a kandúrokat, míg végül Rozina koronája ugyan féloldalasan, de a fején maradt.
Végül egy szökőkúthoz értek, amelyből nem víz, hanem málnaszörp fröcskölt szanaszét. 💦🍓 Mielőtt kitérhettek volna, mindketten csurom ragacsosak lettek. Rozina elkeseredett, de Happy csak nevetett:
– Ugyan már, így legalább illatos is lettél!
Happy pillanatok alatt meg tudta vigasztalni Rozinát a pozitív gondolkodásával és nevetve értek a nagyteremhez, ahol ott állt a híres Varázstükör. Magas volt, ragyogó, keretén rózsaszín gyémántok szikráztak. A tükör mély, komoly hangon megszólalt:
– Csak a tökéletes hercegnőt engedem át!
Rozina reszketve előrelépett. Megigazította a koronáját, felegyenesedett és próbált elegánsan járni… de hirtelen megbotlott és hatalmasat puffant a tükör előtt.
👉 Folyt. köv.: Vajon mit szól a Varázstükör Rozina ügyetlenségéhez?
A nagyterem elnémult. A Varázstükör sötéten villogott, mintha mérges lenne. Rozina arcát elöntötte a pír és már majdnem sírva fakadt.
– Látod? Mondtam, hogy nem vagyok elég jó… – suttogta.
Happy azonban elé pattant.
– Rozina, nem baj, ha ügyetlen vagy. Pont ettől vagy te! Mutasd meg neki az igazi énedet!
Rozina vett egy nagy levegőt és határozottan a tükör elé állt.
– Nem vagyok tökéletes! De én vagyok Rozina! Néha megbotlom, néha hibázom, de mindig önmagam vagyok! És szerintem ez sokkal fontosabb, mint a hibátlan ruha vagy a tökéletes tánc.
A Varázstükör hirtelen remegni kezdett, majd rózsaszín szívecskék és csillámpor záporozott belőle. 💖✨
– Igazad van, Rozina – zengte. – Nem a tökéletesség számít, hanem az, hogy önmagad légy.
A tükör kitárult és Rozina átjutott rajta. Az esti bálon mindenki őt ünnepelte: nem a hibátlan mozdulataiért, hanem mert vidám, kedves és bátor volt.
Happy boldogan nézett rá:
– Na látod? Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy ragyogj!
Rozina büszkén mosolygott, kicsit ügyetlenül meghajolt, de annál nagyobb szívvel:
– Köszönöm, Happy. És most…ki segít kiszedni a hajamból ezt a ragacsos málnaszörpöt? 😊.
